Erotitkok:

Choose a Topic:

Csü
4
szept '08

A Balatonon

Két éve jártunk együtt barátnőmmel, mikor leugrottunk a Balatonra egy hétre. Nem egy különös sztori amit elmesélek, de annyira különleges volt, s annyira izgató, hogy muszáj leírnom, hátha megjelentetik.

Zsanett tizennyolc éves volt, én huszonkettő. Sikerült kifognunk egy szép napsütéses hetet, mert abban az évben elég esős idő volt arrafelé. Igen kevés vendéget láttunk (a szokotthoz képest) a tó mélysége pedig – akkor – igencsak sekély. Általában az Ezüstparton napoztunk, s már első naptól szerettünk volna vizibiciklizni, de valahogy nem jött ki rá a lépés. Az utolsó napon viszont rászántuk magunkat. Egy kicsit mindketten féltünk elkarikázni a biztonságos parttól. Egyszer csak már azon kaptam magunkat, hogy igencsak messze vagyunk a parttól.
- Akkor mehetünk is vissza – mondtam nevetve -, mert csak egy órára mienk a gép.
- Ugyan már – válaszolt Zsanett és vállamra borult. – Olyan szép és nyugalmas itt.
- Inkább izgató – válaszoltam átkarolva. Fekete bikinit viselt, a bugyi természetesen tanga, így popsija szép barnára sült már. Mellei közepesek, inkább picik, de így szerettem őket.
Érdeklődve nézett rám:
- Mi ebben az izgató? – nevetett. – Mondd el nekem is, hagy izguljak én is…
- Hát az, hogy simán levehetem a melltartódat – mondtam és egy mozdulattal kikötöttem bikinije felső részét, s a melltartó lehuppant az ölébe. Nem volt ideje elkapni. Ott ült mellettem félmeztelenül, s önkéntelenül körbenézett.
- Nincs közel – távol senki – nyugtattam meg, s letoltam a fürdőnadrágomat én is, így én teljesen meztelen lettem.
Nevetett, majd letolta a bugyiját.
- Tényleg izgató – mondta csillogó tekintettel. – Nagyon kellemes, ahogy olyan helyeket ér a napsütés, amit máskor még soha… Kezdem megérteni a nudistákat.
- Én is – feleltem és megsimogattam mellét, hasát, finom punciját.
- Szexeljünk egyet? – kérdeztem megcsókolva piros ajkait.
- Itt? – nézett körbe. – Benne lennék, de veszélyes. Felborul a bici…
Ebben sajnos igazat kellett neki adnom.
- Akkor csak nyalogatlak, amíg elélvezel – erősködtem. – Ide letérdelek – mutattam a helyet, ahol a két pár pedál között nagy szabad hely volt. – Csak ülj ide középre.
Nevetett. Látszott, hogy izgatja a dolog. Nem felelt, csak középre csúszott és széttárta combjait. Fazonra borotvált puncija volt, csiklója aranyosan domborodott ki szeméremajkai közül. Letérdeltem és csókolgatni kezdtem combja belső részét, majd lassan közeledtem befelé. Segített nekem, s két kezével széthúzta punciját, mivel nem nagyon tudtam helyezkedni a kis térben. Mikor csiklóját elkezdtem nyalogatni már sóhajtozott, s lehunyt szemmel dőlt hátra. Kéjesen tette lábait hátamra és átadta magát az élvezetnek. Tíz percig, ha nyalogattam és megrándult, elélvezett. Combjaival erősen átkarolta nyakamat, s húzta arcomat a puncijára, én pedig szívtam, szívtam.
- Ez szép volt, gyerekek! – hallottuk közvetlenül mellettünk. Egy másik vizibicikli lebegett mellettünk a vízen, de mi a kéj hevében nem vettük észre, ahogy mellénk siklott. A járműben két lány ült, a „vadabb fajtából”. Tetováltak, nagyhangúak, de kedvesek.
Zsanett egy kissé megrettent, de aztán látva, hogy nem vízirendőrök, megnyugodott.
- Ahogy láttuk, ügyes a pasid! Nem adod kölcsön? – nevettek kéretlen szomszédaink.
- Neeem – nevetett barátnőm is és megsimogatta fejemet. Én kissé zavarba kerültem…
- Csak az enyém! Az ágyban még sokkal jobb!
- Hát gondolom – mondta a feketehajú tetovált lány – szerencsés vagy, figyelmes pasinak látszik.
- Verd ki neki, hadd lássuk, milyen, ha áll a dákója! – kiáltott a szőke tetovált lány is.
A másik helyeselt, tapsolt.
Zsanett rám nézett, csak tekintetünkkel beszéltünk. Helyet cseréltünk, most én ültem középre, barátnőm pedig letérdelt elém, s verni kezdte a farkam. Bevallom, nem kellett sok rántás, nagyon izgatott, hogy két lány nézi közben, ahogy áll a farkam, s kispriccol a hasamra. Miután vége lett elbúcsúztunk a lányoktól, s bepedáloztunk a partra.

'

Az újdonság varázsa

Négy éve vagyunk együtt barátnőmmel, kiváló az életben és kiváló a szexben is, de az utóbbi időben valahogy nagyon kezdett izgatni egy dolog, amit még nem próbáltam ki soha senkivel. Nem tudtam, jó lenne-e, mi benne a jó, de valahogy szerettem volna kipróbálni. Egyik este fel is hoztam a témát Lindának.

- Figyelj, te csináltad már megkötözve?
Linda rám vetette barna tekintetét és lehuppant mellém az ágyra.
- Mert másképp nem vagy elégedett velem? – kérdezte félig viccesen, félig komolyan.
- Nem, nem – feleltem gyorsan – ne értsd félre! Nem így értette.. Csak az interneten láttam, s lehet izgató lenne néha… Nem?
Linda vállat vont:
- Nem tudom, de kipróbálhatjuk.
- Akkor kikötözhetlek? – csaptam le azonnal.
- Talán már kötelet is szereztél? – nevetett barátnőm jóízűen.
- Neeem, de biztosan találunk – nevettem én is, s azzal kimentem a kamrába, ahol mindenféle vackot tartottunk. Találtam is néhány jó erős kötelet, amit már ki tudja miért vettünk, vagy tartottunk meg.
- Mit szólsz? – mutattam fel diadalmasan, amikor visszatértem a szobába.
- Wow, csinosak – bólintott Linda. – De hová akarsz kikötözni?
Hát igen, nem volt nekünk olyan helyiség, mint amiket az interneten láttam… Ágyunk szintén nem erre van kitalálva. Agyam gyorsan zakatolt, s végre megoldást talált.
- Feküdj le ide a földre – mondtam. – Aztán a kezed ide kötözöm, a lábaid meg ide… – mutattam a helyeket.
- Hmmm.. Szóval mindenképpen úgy akarod, hogy széttárjam a karom és a lábaim? Mert egyszerűen meg is kötözhetnél. Hátra a kezem, lábaimat össze…
- De úgy hogy duglak meg? – nevettem. És nevetett ő is, hiszen akkor valóban egy kissé megnehezülne a helyzet.
- Ok – bólintott, miután kikacagtuk magunkat, s lefeküdt a földre.
Gyorsan végeztem, s amire Linda meg lett kötözve, már állt a farkam, mint a zászlórúd.
- Aztán csak finoman – nevettet ismét Linda.
- Elhülyéskeded az egészet – nevettem én is újra. – Kicsit szopogasd előtte a farkam. Idetérdelek a nyakadhoz. De ne nevess, mert leharapod.
Persze megint nevetett, szinte folyt a könnye. Akkor meggondoltam magam, s ráhasaltam, s belecsusszantam nedves hüvelyébe. Linda végig nevetett, s ettől nekem olyan érzésem volt a farkamnál, mintha gyengéden harapdálnák. Ilyet még nem éreztem, soha nem röhögött még a csaj közben, mialatt dugtam, s ez feldobott. Hüvelye folyamatosan összehúzódott a kacagástól, s néha jó erősen szorította dákómat. Én már nem nevettem, közeledett az élvezés, de Lindába belebújt az ördög, nem tudta abbahagyni. Látszott, hogy egyáltalán nem élvezi, de nagyon viccesnek találja. Belelélveztem… Linda kacagott, ettől pedig hüvelye pedig harapdálta lankadó péniszemet, ami még kellemesebbé tette az egészet. Nem is jöttem ki belőle, csak amikor puncija egy kacagásnál magától kidobta erőtlen farkam.
- Huh, basszus, ez nagyon jó volt! – mondtam komolyan. – Persze, nem úgy volt, mint ahogy terveztem… De talán így még jobb… Ezentúl csiklandozni foglak dugás közben, vagy vicceket mesélek.
Linda is elkomolyodott már, kinevette magát.
- Legközelebb fordítva csináljuk – koppintott ujjaival lankadt farkamra – mert így én nem éreztem semmit. Majd én foglak kikötözni téged!
Szaporán bólogattam. Tetszett az ötlet, s alig várom a következő alkalmat, mikor hangulata lesz hozzá.

Szo
15
márc '08

Szexjáték

Nem mondom meg melyik fősulira és melyik városban, nehogy valaki lenyomozhassa, sőt, a neveket is megváltoztattam!

Szóval… Tavaly ősszel történt, nem sokkal a sulikezdés után. Negyedikbe járok (fősuli, nem gimi!) ez az utolsó évem. A magatartást már elég könnyen vettük, buli bulit követett. Mind egyforma volt, egy kaptafára rendezték az egészet, de volt egy.. egy házibuli, ami teljesen szakított a megszokásokkal…

Dóra rendezte, az osztály „kurvája” már bocs a kifejezésért, de ez az igazság. Csak öt fiút és öt lányt hívott meg, én a szerencsés fiúk között voltam. Rajtam kívül ott volt még két legjobb haverom, Cuccos és Csőröge is, hogy miért így hívtuk őket, már feledésbe merült. Aztán meghívta még az izomkolosszus Szellei Nándort és a nagyszájú Kovácsot.
Lányok közül elsőként említem a gyönyörű Mariannt, akibe iskolakezdés óta szerelmes voltam titkon. Ott volt még a vörös Friderika, aki folyton mosolyog, Diana, akinek melleinél csak feneke nagyobb és a kissé deszka Zita is, aki kétségtelenül osztályelső volt.
Este hétre érkeztünk meg Dórához, s az első két órában minden a megszokott módon folyt, ittunk, táncoltunk, énekeltünk.
Tíz órakor Dóra előhozott egy dobozt, s letette a szoba közepére a szőnyegre.
- Ez egy kiváló kis társasjáték, bácsikám küldte Finnországból, tízen kellenek hozzá, ezért vagyunk ennyien.
- Mi a neve? Még soha nem láttam…- bújt közelebb érdeklődve a deszka Zita. – Valami ismeretterjesztő?
- Aham – nevetett Dóra és kinyitotta a dobozt. Volt benne bilincs, vibrátor, selyemsálak, műpénisz három méretben is -, hogy milyen jártas vagy a szexben.
- Orgiát akarsz rendezni, Dóra? – kérdezte Cuccos.
- Félig meddig… Kezdjünk játszani. Itt ez a kártyacsomag. Kiterítem körbe, s mindenki húz egy lapot. Ok, rendben, így… Most egyenként felolvassuk. Nem dánul van, angolul, érteni fogjátok!… én kezdem – mondta továbbra is mosolyogva és szeme elé emelte a kártyát – „Ha lány a kártya olvasója, válasszon egy férfit, kötözze meg s üljön vesszejére. Ha férfi olvassa a kártyát választ egy lányt magának, ki megkötözheti, s ráülhet hímtagjára.” Nos – fejezte be Dóra térdére csapva – Mivel lány vagyok, én választok egy férfit… Szellei Nándort… gyere, izmoska, megkötözlek…
- És a többiek addig mit csinálnak? – zihálta a nagyszájú Kovács.
- Nézi és élvezi – felelte Dóra meghurkolva a kötelet Szellei csuklóján – De vigyázat! Lehet magatokat simogatni, de aki elélvez, az ki van zárva, mehet hazafelé!
Azzal Dóra lerángatta a megkötözött Szellei nadrágját, majd gatyáját is. Mi csak bámultunk még mindig a döbbenettől, hogy mibe is keveredtünk, de amikor Dóra verni kezdte az izompacák farkát, hogy ráülhessen végre, a nagyszájú Kovács is előkapta saját szerszámját, s keményen markolászni kezdte.
Szellei farka hamar felállt, Dóra pedig rácsücsült a meglepődött férfi péniszére.
- Azt hittem nagyobb farkad van, Nándor – mondta akadozva Dóra, s közben lovagolt a hímvesszőn. A férfi sem kezeit, sem lábát nem tudta mozgatni, bevörösödött fejjel élvezte ahogy mozog rajta a szép „kurva”.
- És azt sem, hogy ilyen hamar elsülsz – mondta csalódottan, megvetően két perc után a lány, mikor egy mozdulatnál hüvelyéből kicsusszant a lankadó, erőtlen hímvessző, majd egy adag ondó folyt ki Dóra combjai közül. A barnahajú lány megtörölgette magát aztán hozzánk lépett. – Te mit húztál, Cuccos?
Barátom a látvány kábulatából ébredve még csak most olvasta a kártyáját.
- Ha lány húzta, bukkakénak vesse alá magát, azaz minden férfi élvezzen arcára, ha férfi húzta a kártyát, egymagában élvezzen a hozzá legközelebb ülő lány fenekére.

Cuccos körbenézett, s látta, hogy Diana ül hozzá legközelebb. Dóra felnevetett:
- Jó nagy popsit kapsz a farkad elé! Ha-haha!
Mindannyian nevettünk, Diana is, Cuccos is. Diana szép lány volt, csak kissé méretes fenékkel s mellekkel. Barátom szégyenlősen letolta a nadrágját, majd a már térdelő lány mögé lépett, s gyurmázni kezdte farkát.
Egyre jobban beizgult, mi pedig felizgulva néztük.
- Húzzátok szét a fenekét lécci…. – zihálta bevadulva Cuccos. – Istenien néz ki a lyuka.
Odaléptem jobbról, balról pedig a kibogozott Szellei húzta Diana kerek popsiját, így Cuccos gyakran odanyomogatta feszülő péniszét a lány valóban szép lyukaihoz.
- Ez aaaaz… már jön is – az utolsó szónál keményen odacsapkodta makkját Dia popsijához, s a kilövellő nagy adag ondóval összekente a szép hátsó fertály általa elérhető részeit. Kifulladva nyomkodta még, aztán remegve megállt.
- Baszott jó kis játék – lihegte.
- Nekem is egyre jobban tetszik, mivel én jövök – mondta a mindig mosolygó Friderika, s olvasni kezdte kártyáját: – „Ha lány húzta a kártyát, válasszon magának műpéniszt, s a többiek előtt élvezésig használja azt, ha férfi húzta… hát ezt hagyhatjuk is. Hol vannak a vibrik? – kérdezte mosolyogva, majd egy termetes, húszcentis dildót választva beült középre meztelenül egy fotelbe és élveztetni kezdte magát.
Ezt már nem bírta tovább a nagyszájú Kovács, hiszen a játék kezdetétől verte magának, s óriásit spriccelt a szőnyegre tágra nyilt szemmel bámulva, az igazán szép Friderika punciját.
- Kiestél! Nem küldelek el, de nem játszhatsz tovább! – mondta szigorúan Dóra, s elvette Kovács kártyáját.
Friderika tovább nyomkodta magába a dildót, s egyre jobban sóhajtozott, majd egy gyors vad roham után szinte ájulásig vibrizte magát.
- Csöröge, te mit húztál? – kérdezte a sorra kerülő barátomat házigazdánk.
- A legegyszerűbb dolgot… – motyogta barátom…- választanom kell egy lányt és megdugni a többiek előtt.
- Waaa – tapsolt Dóra -, a legegyszerűbb a legjobb. Kit választasz?
Bevallom, féltem, hogy barátom a gyönyörűséges Mariannt választja, akibe elsőtől kezdve szerelmes voltam, de vagy, mert tudta, mit érzek, vagy csak ez állt szándékában, de ő házigazdánkat választotta.
- Hallottam, hogy téged már annyian megdugtak a főiskolán, de nekem még nem sikerült. Most szeretném…
Dóra megint tapsolt, s nem mondott ellent természetesen, hanem vetkőzni kezdett, s széttárva combjait háttal feküdt elénk a szőnyegre.
Csöröge letérdelt s várt, hogy az idegességtől lankadt pénisze felálljon.
- Nem ám becsődölsz nekem – kacagott Dóra – velem szemben ilyen még nem történt.
- Nem, nem, mindjárt sikerül! – felelte zavartan Csöröge. – Nyalhatlak előtte esetleg, vagy szopnál egy kicsit?
- Ne hülyéskedj már, te nem izgulsz fel az én széttárt puncim látványára?
- Lecseréljem? – szólt közbe a nagyszájú Kovács – én már megint állok.
- Na gyere! Csöröge majd beszáll, ha kész.
Kovács odaszaladt, merev farkát tövig nyomta Dóra nedves puncijába, s hosszú tíz percig csattogtak előttünk. Addigra Csöröge farka is megkeményedett a hangok hallatán, s odalépett melléjük.
- Ok, most jövök én.
- Azt már nem, befejezem – maradt helyén Kovács, és tovább dugta a lányt.
- Kovács, szállj ki, gyere a popsimba, Csöröge te meg előlről a puncimba – nyögte Dóra, s fél oldalra fordult, hogy mindkét férfi behatolhasson a neki szánt lyukba. Kovács kemény farkával könnyen behatolt a szűkebb popsilukba, míg a tágabb, nedves hüvelyben immár Csöröge csatogtatta kissé puhább hímvesszőjét.

Még jó tíz percig dugták előttünk Dórát a fiúk, aztán előbb Kovács élvezett a lány popsijába, majd Dóra sikoltozott s élvezett el hirtelen. Csöröge még csinált pár lökést, aztán belespriccelt a meleg hüvelybe.
- Kis szünetet tartottunk, éjfél felé járt az idő, s még én, a deszka Zita és titkos szerelmem, Mariann még nem vettünk részt a játékban. (Aki már más választásával akcióban volt, a játék szabályai szerint már nem kellett elolvasnia kártyáját, viszont továbbra is választhatták)
- Nos, Zita, te mit húztál? – kérdezte Dóra kipirulva.
A kismellű fekete hajú, fehér bőrű széparcú lány bekapta kártyáját, szünetet tartott, majd kibökte.
- Ugyanazt, mint Cuccos….Csak én a lány verziót…
- Haha!! Szóval bukkakénak kell alávetned magad! Minden jelenlévő férfi az arcodra veri a farkát….
Zita letérdelt, levette ruháit, nehogy összekenjük. Megláttuk kicsi, de formás melleit, csupasz punciját. Letérdelt, mi férfiak pedig mind az öten körbeálltuk, s verni kezdtük a farkunkat. Elsőként a nagyszájú Kovács élvezett el, aki igencsak teljesített az éjszaka. Őt követte Cuccos, aki egy nagy adagot eresztett Zita jobb szemére. Következőként Szellei lépett elő, a lány szájára spriccelt. Akkor éreztem, már nekem is jön, előrébb léptem hát, s a homlokára eresztettem az ondómat, majd kicsit odavertem még makkom az érzés miatt. Elléptem, s már jött is Csöröge, akinek úgy látszik, magában gyorsabban ment, s adott egy adagot Zita bal szemére. A deszka lánynak Dóra segített letörölni a töménytelen ondót formás pofijáról. Házigazdánk Zita ajkairól saját szájával tüntette el a még meleg férfinedűt…
- No, Lendvai, te jössz – mondta aztán Dóra, s rám pillantott…. Én következtem. Már régebben belepillantottam, s szívem megdobbant, farkam pedig iménti élvezésem ellenére megmoccant.
- Egy általam választott lány lankadtól lankadtig tartja szájában a farkam….
Majdnem minden férfi irígyelt… Természetesen Mariannt választottam és nyújtózkodva dőltem hátra egy fotelben, széttettem combjaim, hogy a lány odaférjen és néztem, ahogy beveszi csodaszép ajkai közé még lankadt farkamat, s harapdálni kezdi.
Hamar újra erő költözött hímtagomba, hiába alig húsz perce spricceltem Zita homlokára. A meleg száj belseje, a nyelv játékos mozdulatai, a fogak kis szorítása és a lány szépsége megvadított. Felültem, s megfogtam Mariann haját mindkét kezemmel, majd ráhúztam a farkamra tövig, s nem engedtem vissza, csak amikor éreztem, hogy alig kap levegőt, de a haját még akkor is fogtam. Néhányszor ezt megismételtem, aztán hagytam, hogy szopogassa heréimet. Nem sokkal azelőtti élvezésének hála jó húsz percig szopott a lány. Akkor azonban már nem bírtam tovább. Érezhette, mert szívni kezdte a makkom, s szó szerint kiszopta belőlem az ondót. Hagytam, majd ekkor ismét ráhúztam a farkamra tövig, s még nyomtam is alfelemmel. Éreztem, hogy a torkáig megy a hímvesszőm. Nem engedtem vissza, mert nagyon jó érzés volt, keményen tartottam, semmi nem érdekelt, csak hogy az egész farkam a szájában legyen.
Mikor kihúztam, s elengedtem, kicsit öklendezett. A többiek tapsoltak:
- Jók voltatok gyerekek! Most pedig orgia! Mindenki, akivel akar!
Én Mariannra néztem, aki legnagyobb megdöbbenésemre belém karolt.
- Soha nem gondoltam, hogy ilyen szenvedélyes és erős vagy a szexben! Felizgultam, mikor a számba dugtad a farkad…
Aznap éjjel még egyszer félrevonultunk, s megismételtük a szopást, s azóta is együtt vagyunk. Egy év telt el azóta…

Ked
5
feb '08

Kefír

Négy éve vagyunk együtt a barátommal, minden nagyon szép és jó, viszont egy időben újra és újra felvetődött egy kellemetlen kérdés…

- Ne csináld már, Marina – mondta ilyenkor.
Megsimogattam, megcsókoltuk egymást, s halkan válaszoltam.
- Tudod, hogy még soha nem csináltam és kissé tartok tőle. Ne erőltessük!
Sándor addig a napig – kénytelen-kelletlen – mindig beleegyezett, de akkor nem engedett a negyvennyolcból.
- Figyelj, Marina, a kefír az egyik kedvenc ételed, igaz?
- Igen, hisz’ tudod – válaszoltam értetlenül, mert nem tudtam mire akar kilyukadni.
- Ma vettem négy dobozzal… Arra gondoltam, hogy most nem kanállal kellene elfogyasztanod….
Ekkor minden megvilágosodott előttem. Sándor tudta, hogy nem szeretem az orális szexet, s most azt akarja, hogy…
- A farkamról kellene lenyalogatni…
Valahogy nem dühített fel az ügy. Elmosolyodtam, s engedékenyen a vállára borultam.
- Rendben, próbáljuk ki…
Mint a villám, úgy pattant ki az ágyból és pár pillanat múlva már hozta is kedvenc kefíremet.
- Előbb csak egy picivel próbáljuk ki… – mondtam, azzal ujjammal belenyultam a langyos fehér masszába, s még lankadt pénisze hegyére kentem. Sándor farka megmozdult, s ahogy még néhány ujjnyit raktam rá, már mereven álldogált az orrom előtt.
- Kérlek, kapd be, és szopogasd – hallottam vágytól ziháló hangját, s én a tövénél megragadtam hímvesszőjét. Talán még soha nem volt ilyen kemény, s ahogy gyengéden szorítottam az alját, egyre keményebb lett. Kézzel gyakran csináltam neki, de szájjal még soha… Senkinek. A puncimat szeretem, ha szájjal kényeztetik, bár nem tudok úgy elélvezni, ennek ellenére nagyon kellemes, de még soha egy pénisz sem volt a számban. Valahogy féltem, hogy nem tudom kivenni, amikor élvez, s idegenkedtem a kilövellő ondó ízétől.
Beszélgettem erről egy-két barátnőmmel, de mindegyik mást mond. Van aki egyszer csinálta, soha többé, olyan rossz volt, egy másik pedig imádja, s ha teheti, le is nyeli az egészet, s kiszopogatja még a lankadt hímvesszőkből is a spermát.
Most tehát ott volt az ajkaim előtt Sándor méretes szerszáma, rajta az általam kedvelt kefírrel, s végre rászántam magam.
Előbb csak a hegyét nyalogattam, amitől a barátom remegni kezdett, nem bírta tovább, s fejemet enyhén rányomta a duzzadó makkra, melyről lecsöpögött a kefír.
Akkor bevettem a számba amíg befért, s közben szívtam, hogy a kefírt lenyelhessem.
Egy idő után elfogyott a kellemes étel, s Sándor belenyomta, belemártotta merev farkát a még majdnem tele dobozba. Tövig kefíres lett, s én szoptam, nyalogattam önfeledten.
Még kétszer mélyesztette a dobozba dárdáját, s én mindannyiszor leszívtam róla kedvenc kefíremet.
Egy idő után azt vettem észre, hogy borzalmasan liheg, s addig merev farka kezd egyre puhább lenni.
- Basszuskulcs, Marina! Ilyen nagyot még soha nem élveztem…..
Elképedve néztem rá, nem is éreztem semmi kellemetlen mellékízt, szóval nem vettem észre ahogy beleélvez a számba, s a kefírrel együtt kiszívtam belőle az ondót is.
Nem árultam el kis titkomat, elmosolyodtam, s egy másik dobozt is felbontottam, majd ráöntöttem az egészet a már lankadt farkára, melyet ismét szopogatni kezdtem.
Hamarosan ismét kőkeményre dagadt és amire a harmadik doboz végére értünk, én jóllaktam, Sándor pedig kétszeresen elélvezett dákóját törölgette a fürdőszobában.
- Mikor ismételhetjük meg, kedves? Ugye nem is volt olyan rossz?
Nem feleltem, ismét csak mosolyogtam, fenekére csaptam kifelé menet, majd amikor bebújt mellém az ágyba odafordultam hozzá, s fülébe súgtam:
- Holnap is veszel négy doboz kefírt?

Vas
3
feb '08

John és Johnny

Hogy jól megtanuljam az angolt, három hónapot a család egy régi barátjánál töltöttem tavaly nyáron. Elég fárasztó, bár élménnyel teli volt az út. Este nyolc körül érkeztem meg, a repülőtéren József, azaz idekint: John, várt egyedül.

- Hello, – pusziltam meg két oldalról a negyvenes, halántékán enyhén őszülő férfi arcát.
- Jenna, a barátnőd, akinek a képét is elküldted, ő nem jött?
John legyintett, átvette csomagomat, s megindultunk a parkoló felé.
- Már vége – vigyorgott – Kicsit félreléptem, s megtudta.
- Jah, értem – mosolyogtam én is – Akkor most három hónapig csak ketten fogunk lakni a házban? Jó ötlet ez?
- Ugyan, miért ne? – kérdezett vissza értetlenül. – Én egy vén róka vagyok, nem kezdek ki egy régi barátom húsz éves lányával.
„Te lehet, hogy nem, de én odavagyok érted” – gondoltam magamban. Öt éve, amióta először láttam Józsefet, mikor nálunk volt vendégségben egy hétre, azóta szerelmes vagyok belé. Még máig rejtegetem ellopott nyakkendőjét, amit akkor, tizenöt évesen csentem el a bőröndjéből. Szagolgattam, később már a fotóját nézegettem és úgy masztiztam esténként. Őrjítően beleestem. Persze csak plátóian. Valójában már volt néhány pasim is, de valahogy mindegyikkel hamar zátonyra futott a kapcsolat. Mindegyikben Johnt kerestem…
Mikor megérkeztünk a lakásába ettünk valamit, majd gyorsan elszaladtam fürdeni. Alig vártam ezt a pillanatot a fárasztó út után. Belemerültem a forró vízbe, s egy kicsit elszundítottam. Felriadtam… Talán öt perc telhetett el… Nem csuktam be az ajtót. John ott borotválkozott a fürdőszobában egy köntösben. A tükörben meglátta, hogy felébredtem, s mosolyogva intett:
- Remélem, nem baj, hogy bejöttem… Láttam már női testet
Első pillanatban vissza akartam szólni, hogy „de nem az enyémet!” ám inkább nyújtóztam egy nagyot, s a nagy hab alól előkandikált egy kissé a mellem. Reméltem, hogy látta. Izgatott.
- Ugyan már, miért volna baj? Nem vagyok szégyenlős.
- Az jó, mert én sem – válaszolt befejezve a borotválkozást. Megfordult, s láttam, hogy köpenye nincs összekötve, azalatt pedig semmit sem visel. Megláttam igazán méretes szerszámát.
- Tetszik? – vigyorgott. – Remélem, te is láttál már ilyet… Nem szeretnék szeméremsértő lenni – mondta, s továbbra is úgy maradt előttem.
- Nem – dadogtam – vagyis de, láttam, persze, volt már barátom is egy pár.
- Na ne mondd – vonta fel szemöldökét. – De lefogadom, egyiké sem volt ekkora, mint az enyém.
- Hát nem – vágtam rá azonnal, kissé túl gyorsan. – Ekkorát még nem láttam.
- Egy jó szájban meg tud nőni huszonkettőre is – büszkélkedett.
Felültem a kádban, így kicsi melleim teljesen kikerültek a hab alól.
- Nem azt mondtad, hogy nem kezdenél ki egy régi barátod lányával?
- De, azt mondtam. De nem fejeztem be. A folytatásban azt gondoltam magamban: „csak ha olyan gyönyörű, mint te vagy.”
Elpirultam.
- Ugyan már, kész nő vagy! – mondta, s éreztem, hogy őszinte – gyönyörű az arcod, az alakod!
- Köszönöm – pirultam tovább. Főleg, mikor láttam, hogy kicsit felém lép előre, s hatalmas szerszáma megbillen fölfelé.
- Hohó, látod, tetszel Johnny-nak is. – vigyorgott. – Én így nevezem. Én John, ő Johnny.
- Huh. Megsimogathatom Johnny-t? – kérdeztem most már merészen. Valami furcsa vágy önötte el az agyam.
- Nagyon örülne neki – jött a válasz azonnal, s teljesen odajött elém.
Rövid simogatás után már előttem meredezett a nagy dákó.
- Azt mondja – szólt John rekedten az izgalomtól – hogy szeretné, ha megcsókolgatnád a kis fejét.
Mohón kaptam be a hatalmas makkot, mely egyre csak keményedett, duzzadt. Aztán John nem bírta tovább. Kikapott a kádból, s úgy vizesen bevitt a hálószobába.
- Megbaszom a puncid, te kis kurva – duruzsolta a fülembe vadul. A szavak még jobban felkorbácsolták bennem a vágyat és széttárt combokkal vártam, hogy a világbajnok dárda felnyársaljon. Azt hittem, fájni fog, vagy kellemetlen lesz. Nem, életem eddigi legjobb dugása volt, talán azért mert álmaim hercege élvezett belém aznap este kétszer álmaim péniszével…
Gyönyörű három hónap volt… Csak apámék meg ne tudják, mert akkor az idén nyáron nem mehetek ki Johnnyhoz….

'

Egy igazi szex-chat

Harminckét éves, úgynevezett szingli nő vagyok. Van saját lakásom, jó munkám, aranyhalam, kocsim… Boldog vagyok.

Egész életem a számítógép körül forog. A munkámat is ezzel végzem, de ha szórakozni akarok, akkor is ide ülök a gép elé. Általában chatelni szoktam, s húzom a pasik agyát.
Egy nap azonban az én agyamat húzták fel, a szó legszorosabb értelmében.
Délután hat óra volt, nyugis este ígérkezett.
Nem sokkal azután, hogy beléptem a chatre, rögtön felugrott egy ablak.
- Szia, tizennyolc éves fiú vagyok, haverjaim a szülinapomra összedobtak egy kis pénzt, szívesen odaadnám egy lánynak egy kis szexért cserébe…
- Normális vagy? – írtam vissza azonnal. – Van elég kurva a neten, nézz körül. Öt perc múlva találni fogsz valakit. Csak úgy leszólítani ezzel valakit…
- Nem, nem akarok kurvát… mert még szűz vagyok. Égő lenne…
Önkéntelenül is elnevettem magam.
- Figyelj, kisfiú, menj és szórakozz máshol.
- Nem szórakozok! Már minden lányt végigkérdeztem itt, te vagy az utolsó reményem.
- Sajnálom… szia.
- Légy szives! Nagyon szeretném még ma elveszíteni a szüzességem!
Akkor már valahogy izgatott a dolog. Ha a fiú nem viccel… De lehet, csak kamuzik…
- Azt sem tudod, hogy nézek ki!
- Ó, ilyen névvel, hogy Zsanett, nem lehet rossz nő senki!
Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy valóban nem vagyok „rossz nő”. Ha akarnám, minden nap másik pasival lehetnék, de nem szeretem gyakran váltogatni a férfiakat. Havonta két-három alkalom egyvalakivel… Évente maximum öt hímet engedek magamnak. Félek a betegségektől. No, itt ettől elvileg nem kellett félnem…
- És én sem tudom, hogy te hogy nézel ki! – írtam vissza tanácstalanul.
- Bekapcsolom a kamom, s megnézhetsz, ok?
- Te hülye vagy!
- Légyszi!
Aztán egy idő után megengedtem, hogy bekapcsolja a kameráját. Rokonszenves fiatal arc nézett rám vissza. Én is bekapcsoltam a sajátomat.
- Gyönyörű vagy! Kérlek szépen! Tedd meg nekem amit kérek!
- Honnan írsz amúgy?
- Budapesti vagyok én is, láttam az adatlapodon, hogy te is.
- Nem lehet, mondtam. Ez elképesztő, mik vannak itt.
- Kérlek! Melyik kerületben laksz?
Megmondtam.
- Óh, tíz perc alatt ott lehetnék nálad. Kérlek, mondj igent, gyönyörű hölgy!
Összezavarodtam, s ezt megérezhette, mert tovább ütötte a vasat.
- Aztán többé nem nyaggatlak! Nem akarok én komoly kapcsolatot!
Nem feleltem. Szótlanul néztem, s valahogy minden érv kihullott az agyamból, hogy miért ne tegyem meg.

Egy óra múlva csöngettek, s a fiú ott állt az ajtóm előtt. Rámosolyodtam…
- Amelyik évben születtél akkor voltam először pasival…
- Nem zavar a korod – felelte azonnal. – Gyönyörű vagy, s egyáltalán nem látszol annyinak.
Belépett a lakásba, picit remegett a keze, zavarban volt.
- Na, irány a fürdőszoba! – mondtam neki, aztán pár perc múlva én is követtem.
A fiú épp be akart szállni a zuhany alá, amikor beléptem.
Egy kissé vékonyka volt, de a lába között mindent rendben találtam.
- Láttál már egyáltalán meztelen női testet élőben?
- Egyszer… meglestem az unokahúgomat… – motyogta zavartan, s próbálta elrejteni az idegességtől összehúzódó férfiasságát.
Mosolyogtam, s levettem az ingem, majd a melltartót is, s kiléptem a szoknyámból. Csak egy tanga maradt rajtam. Odaálltam elé.
- Fogd meg a mellem és simogasd.
Nagyot nyelt, de engedelmeskedett. Tágra nyílt szemmel és remegő kézzel simogatta, markolászta méretes melleimet.
- Milyen? – kérdeztem, de aztán elég volt egy pillantást vetni lassan merevedő farkára.
- Nagyon jó a fogása – hebegte.
Felnevettem
- Csókold meg… csókolgasd.
Mitha egy éhező elé bőségszarut tettek volna, úgy esett neki melleimnek. Bimbóim egyre keményebbek lettek, ahogy ajkai, fogai vadul, ügyetlenül hozzám értek.
Nagyon izgató volt, mégis félbeszakítottam.
- Menj a zuhany alá.
Belépett, én pedig levettem a tangámat is.
- Most pedig nézz és verd ki magadnak közben.
- De miért? – kérdezte döbbenten. Szemeiben félelmet láttam. Megijedt, hogy már nem akarom.
- Mert ha most így feltöltődve rám mászol, öt perc múlva belém élvezel. Pedig én is élvezni akarom. Szóval verd csak ki – mondtam mosolyogva. Nem akartam sem sértő, sem durva lenni. A fiú nem is vette így a dolgot.
- Igazad van – mosolygott már ő is felszabadultan. Megengedte a vizet, tusfürdőt nyomott a kezébe, s éhes tekintettel verni kezdte a mellnyalogatástól kőkeményre merevedett farkát.
Hogy érdekesebb legyen neki, leültem a kád szélére és felé fordulva masztizni kezdtem.
- Hú, ez kurva jó! – vigyorgott, s szemét le sem vette lassan nedvesedő puncimról. Öt perc múlva ondócseppek csapódtak a combomra.
- Jó messzire hord – nevettem.
- Volt mitől – bókolt ügyetlenül.
Hideg vizet engedett, s jól lemosta farkáról, kezéről az ondót.
- Ha végeztél, várlak az ebédlőben egy kis vacsorára.
Úgy ahogy voltam, meztelenül kimentem, s készítettem néhány szendvicset.
- Irtó jó tested van – mondta, mikor ő is meztelenül kijött utánam.
- Köszi, tudom. S látom – céloztam ismét merevedő hímtagjára.
- És rendesen megdughatlak? – kérdezte közelebb lépve – szóval nem hülyéskedtél?
- Soha nem csináltam még ilyet. – kerültem ki a választ, de aztán bólintottam: – Istenem, milyen hülyeséget csinálok… Igen, rendesen megdughatsz.
- Nem kajálhatnánk utána? – kérdezte mohón.
- Nem, utána mégy hazafelé, s soha nem akarlak látni többé!
- Rendben – bólogatott szaporán. Az ő szendvicsei pár perc alatt eltüntek. Én még majszolgattam.
Mivel még mindig meztelenek voltunk, láttam, hogy ahogy néz, férfiassága ismét felveszi teljes méretét.
- Így tetszem? – kérdeztem tényleg csodálkozva. Ennyire még nem voltam hatással férfira.
- Nagyon, legszivesebben megint kiverném amíg eszel…
Kacagtam.
- Hát akkor tedd azt. Mi teszik bennem ennyire?
- Az arcod, a melleid, a puncid. minden – felelte, s már kezdte is húzogatni farkán a bőrt. Közben befejeztem az evést.
- Gyere ide te kis hülye! –mondtam neki, s odavontam magam elé. Én egy széken ültem, ő állt, így a hímvessző pont az ajkaim előtt meredezett. Bekaptam és lassan szopogatni kezdtem a duzzadt makkot, majd amíg csak tudtam bevettem az egész szerszámát a számba. Felüvöltött a gyönyörűségtől, s én egyre erősebben szívtam, szoptam, közben mindkét kezemmel húzogattam a heréit.
- Kurva jól szopsz – lihegte. – Ez kurva jó. Ez kurva jó
Ezt ismételgette teljes extázisban, míg egyszer csak megremegett és fejemet ráhúzva farkára dugni kezdte a számat. Éreztem, ahogy kilövell, s nyeltem, szívtam folyamatosan.
Remegő lábakkal lépett arrébb. Farka akkor már egyre jobban összehúzódott. Kis, hátramaradt, későn érkező ondócsepp jelent meg makkja hegyén. Megérezte, s kipréselte magából a kezébe.
- Nem fogok tudni hazamenni – mondta, s lehuppant mellém.
- Nem kell elmenned… Ma nálam alhatsz – feleltem engedékenyen. – Szüleid nem fognak keresni?
- Nem – válaszolt azonnal. – Mondtam, hogy ma egy haveromnál alszok.
- Kis előrelátó… – simogattam meg a haját. – Gyere, menjünk a hálószobába.
Odabent leheveredtünk az ágyra. Egy ideig lihegett szótlanul, majd elkezdte simogatni a mellem, a hasam, egyre lejjebb, kopaszra borotvált puncimig. Összerázkódtam, mikor kissé duzzadt csiklómhoz értek ujjai.
Megérezhette, mert ott maradt a keze, s ott folytatta a simogatást.
- Kinyalhatlak? – kérdezte.
- Ne kérdezz… – feleltem. – csináld!
Lecsúszott, s mohón nyalni kezdte csiklómat, szeméremajkaimat, s néha eltévedt a másik bejárat felé is.
- A popsim lyukát nyald, azt nagyon élvezem, attól nagyon beindulok – lihegtem, s közben, amíg ő engedelmeskedett, masztizni kezdtem. Soha ilyen gyorsan még nem élveztem el. Teljesen felzaklatott, s még izgatottabb lettem. Feltérdeltem, fenekem odanyomtam farkához.
- Dugd meg a popsim, akarom!
Lassan csúszott belém az újra megkeményedett pénisz. Egyre vadabbul dugott, s még kétszer élveztem el így. Akkor kifulladva hátamra zuhantam vissza, s kezénél fogva húztam magamra. Térdelt és most hüvelyembe nyomult. Lábaimat a nyakába raktam, s csak az élvezetemre figyeltem. Mikor megjött a negyedik orgazmusom, ő még mindig dugott. Nem szóltam neki, valahogy még jól is esett, bár már nem volt bennem vágy. Aztán jött a már ismerős mozdulat, amit a számban éreztem tőle. Gyorsan hágni kezdett, majd jól belém nyomta utoljára a farkát, teljesen tövig. Leengedtem lábaimat, rám hasalt, fülembe lihegett.
- Köszönöm…
- Én köszönöm – susogtam vissza. – Jobb voltál, mint sok tapasztalt férfi.
Még láttam büszkén csillanó tekintetét, mikor lefordult rólam, aztán mély álomba szenderült.
Egy ideig még néztem, aztán engem is elkapott a buzgóság.

Három hónapja tart a kapcsolatunk, szinte minden este találkozunk. Természetesen ingyen. Hogy milyen hülye dolgokon múlik az életünk…