Sziasztok!!!
19 éves, sokak szerint szexi lány vagyok.
Röpire jártam már évek óta és állati helyes volt a tanár.
Általában órák után, mindig ütögettünk egy sort. Amikor végeztünk elkísért az öltözőig, a suliban ilyenkor szinte már senki sem volt. Mikor beakartam menni éreztem, hogy megfogta a vállam. Megfordultam, ő pedig lendületből lesmárolt. Forró volt a csókja. Aztán csókolózva bementünk a lány öltözőbe, gyorsan becsuktuk az ajtót, leültünk egy padra. Az ölébe ültetett és a nyakamat csókolta éreztem, hogy a dákója lassan dagadni kezd. Kiszabadítottam magam öleléséből és letérdeltem elé. Lehúztam a gatyáját, nem volt rajta alsó. Először a makkját nyalogattam, csókolgattam, a heréit maszíroztam. Aztán tövig beszoptam, a fejemet kezdte mozgatni magán. Néha felnéztem, a feje egyre inkább vörösödött. Egy pár csepp ondót kiszívtam belőle, majd elöntött a fehér, nedv. Végigcsorgott a melleim között.
Ekkor kopogtak az ajtón.
Gyorsan felvette a gatyáját. Én megtöröltem az arcom. Megbeszéltük, hogy legközelebb megdug.
Az ajtóban a takarító állt, kissé mérges voltam, hogy csak ő élvezkedhetett, de legközelebb kinyalatom magam vele…
március 17th, 2009 at 17:30

március 17th, 2009 at 17:33
Ez egy másik történet, sorry:)
március 19th, 2009 at 07:22
szia hmmm háát ez tetszik! bárcsak velem is történne ilyen…HMM…. pussza sok sikert! sya
március 29th, 2009 at 21:17
szeretek nyalni szeretem az idősebb puncikat:)